Gönci  Néni -             Bernfeld CHana, 2006

Egy emlékemet  a Zsid-Liccel  kapcsolatban  szeretmem  veletek  megosztani.
Ez  esemény  a  kolozsvári  gettoban,  a téglagyárban  történt.
GÖNCI  néni - ez a név igy létezik benem - őszegyűjtőtt minket, diákókat, kint a, a szabad ég alatt.
Egy  nagy  kört  képeztünk  körűlőte, a  nedves  -  piszkos  földőn  ülve.  GÖNCI  néni elöadást  tartottn  nekünk,  TÉMA : Goethe FAUST II része
Odaadásal  hallgattunk , lenyűgző  volt.
Valamivel  később  bekővetkezett  a  deportacio és  minden  más.
Felszabadulás  után  én  németorszagban  maradtam.
A 60 – as  évekbe az  izraeli  ZIM  -  hajos  társaság  szakembereket  küldött  családjukkal Hamburba, ahol  én  is  élek. A  jóvátétel  keretén belűl  Németország hajokat  szálitott  Izraelnek, és  ezek a szakemberek a  hajok  átvételével  letettek  megbizva. Egyes  családokkal  közelebbi  baratságot  kötöttem.
Ez  a  barátság  a  mai  napig  is  tart.  Közöttűk  voltak  magyarországi es  erdélyi  családok  is. Az  egyik házaspárral  egy  este  egy  nagyon jo  szinházelőadást kerestűnk  fel. A  program :  Goethe  FAUST  II  rész.
A  szűnetben  mondja  Eva  barátnőm : "Hanele,  nekem  nehézségeim vannak a  darabot  követni  és  megérteni.  Mi  van  veled , hogyan  érted te  meg ezt  ?".
Vállaszom  :  "Nekem  semmi  problémám  ezzel  nincsen,  a  gettoban GONCI  néni  csodálatosan  elmondta és  meg  magyarázta  nekűnk."
Ahányszor  beszelgetés  alkalmábol  szobakerűl  Goethe  Faust  műve, mindig  elmesélem a  fenti  élményemet.
Egyszae  az  autobuszban űlve, a  szomszédom, egy  űsmerős  nő,  kérdi  tőlem,  hogy  egy  bizonyos  kulturkőrben melyben  mindketten  tagok  vagyunk,  reszt - veszek-e  a  Faust  szeminárón. Kérdésére  vállaszolva elmeséltem  neki  felejhetetlen  emlékemet  a gettoban.
Valoszinűleg  emocionálisan  hangosabban  beszéltem  a  kelletnél. Mikor  befeljeztem,  az  előttűnk  űlő  nő  megfordul  és  csodalkozását  és  elismerését  felyezte  ki, hogy  az  akkori  kőrűlmények  kőzőtt  egy  német  iro  művét  elemezték  nekűnk.

Dr. Gőnci Magdolna elpusztult a vészkorszakban.

Diaklapja, 1.evf.2szam -             Schwartz  M.  Judit, 1941(?)

Kolozsvári Izr.Koedukációs Gimnázium

DIÁKLAP-ja

ALAPITOTTA:  az   V / a.

 1.évf.2.szám.                          Szerk. :    Ligeti  Fedor.

Kedves Tanulótársaim  ! 

    Kötelességemnek  tartom, mint a zsidó  gimnázium  nővendéke  és  ennek a lapnak  jővendőbeli  szorgalmas  olvasoja, hogy  felhivjam  diáktársaim  nem  lelkesülő  és  sokat  kivánó  rétegének  figyelmét, mely  a  lapnak  eddigi  kifejtett  munkájával  meg  nem  elégszik, a  következökre: nem  kivánhatjuk  az  V/a.oszt. iskola  társainktol,  hogy  első  munkájuk  tökéletes  legyen. "Gyakorlat”  teszi  a  mestert  mondja a bölcs közmondás.  Örrüljunk  társaim, hogy vannak  az iskolánban olyan vállalkozó szellemek, akik  ezt  a  nagy  feladatot  magukra  vállalják  és tőlűk  telhetően  ezt  meg is oldják .Vannak tanulók az islolánkban akik  nagyszerű birálok de ezekből a  kritikusokbol egy  sem  akadt,ki azt mondaná : "nem akadáljokat görditek ennek az  újságnak sikere elé; hanem azt szelemileg pártolni és gazdagitani fogom”.A szerkeztőség nagyon szivesen veszi, sőt akarja,e lap fejlesztésehez az iskola tőbbi  nővendéke  is hozájáruljon. Ezért nagyon kérem az olvasó  közönséget,  várjon meg  az erös  kritikával; várja meg az ujság fejlödését. Birálni  lehet: mert : "több szem  többet lát”, de nem mindjárt lekicsinylő, megvető, gunyos hangon!
    Kedves iskolatársak, vagyis  munkatársak : dolgozunk mingnyájan e lap érdekében  s ennek Isten segitségével meg is lesz az  eredménye.

Schwartz  M.  Judit

Kfár– jeladim.  / A gyermekek városa -             Márton Sándor, 1941(?)

Kfár– jeladim.  / A gyermekek városa/
Prózából átdolgozta : Márton Sándor   VII /a. 

I.

Élt valahol egy  őreg  ember, zárkozott  komoly
Pénze tengersok,de  arcán  sohsem ült mosoly
Szivét elzárta  egy  kemény  jégkéreg,
Ismeretlen  volt  előtte: aszony,  gyermek  ének.
Soha  más  bánatját  nem  osztotta,
Csak  pénzét  számolgatta  szorongatta!
Száját  vidám  szo  soha  el  nem  hagyta,
Jo  szavát  senki  soha  nem  hallotta.
Csak  perlekedni,  gunyolodni, veszekedni,
Soha-sem  örülni, nem  szeretni.
Ujongani,  szeretni, mint  más,
Nála  ismeretlen  volt  az  álmodás.

II.

Megsokalták   ezt  az  angyalok  az  égben,
Elhatározták, beviszik a  tavaszt  a  megfagyott  szivbe.
Ki a gonosz  varázst megtöri, nagy  dijat tüznek a nyertesnek ki.
Ki  nyitja  mosolyra  a  gonosz  öreg  száját?
Ki  oldja  meg  a  fösvénység  láncát?  !!
Kis  levelek  repűlnek a  földre a szelemek  szárnyán
"Mentsetek  meg  egy  lelket  bárminek  az árán!"
Gyertek  kis  angyalok  tanitsátok  nevetni, szeretni,
Tanitsátok  meg  az  embert  boldognak  lenni. 

III.

És  jött  egy  kisléány,  kedves  és  vidám,
Mutatja , hogy  az  élet  gyönyörű  talány.
Mutatja  a  szép  világot,  munkát,  napfényt,  madarat,  virágot,
Aratokat,  lányokat,  éneket,  táncot;
De  a  sőtét  arcon  nem  látni  csak  ráncot.
Bányászokat,  a  főld  mélyében  nehez  munkában,
Nappal  es  a  sőtétség  éjében.
Fáradni,  dolgozni,  sokszor  óh  de  hiába!
Jácszo  lepkéket,  zőldelő  mezőket,
Sok – sok  győnyőrű  kék  fehér  felhőket.
Nevető  párokat,  táncoló  bábokat....
Hátha....   hátha  mégis  nevetni  tőlűk  megtanul ő  is.
De  mind  hiába  minden, az  arc  mitha  köböl  lenne
Nincs  semmi  érzés,  semmi  sziv  ő   benne. 

IV.

Valahol  messze,  fényben,  napsugárban
Van  szent  zsidó  főldön  egy  kis  falu  örökös  nyárban.
Apro   kis  emberkék,  boldog  gyermekek,
Élnek  itt  egyűt  vidám, kacago  életet
Ök  voltak  egykór  a  hajszoltak,  üldőződtek,
Ők  éltek  át  borzalmat,  szőrnyűséget.
Apjukat,  anyukat  a  sorskeze  elvette,
Jóságós  kéz,  az  árvákat  ösze  szedte.
Elhozta  ide  a  szent  zsidó  földre,
Széle  Jordán  partján  terűlő  mezőre.....
Itt  tanultak  ujra  játszani,  nevetni
Itt  tanultak  rémeket  feledni.
Kaptak  otthont,  házat,  szabadságot,
Saját  főldőn  felépitett  boldogságot. 

V.

Ragyog  a  napfény  Kfár-Jeládim  felett
Szebb  a  ragyogása,  mint  bárhol  más  helyett.
Boldog  ujongással  játszik  a  gyermeksereg, 
Ide  tér  az  öreg  fáradtan  pihenni  meg.
Körbe  fógják  őt  is, taszitják,  forgatják
Játszva,  nevetve  koszoruba  fogják.
Nevet  már  az  öreg,  mosoljog  az  arca,
Megtört  végre  a  fagy  és jég  örökős  harca.
A  gyermekekkel  egyűtt  az  angyalok  tapsolnak:
Megnyertétek  a  versenyt,  meg  a  nagy  dijat:
Ember  lett  ő  most  már
Szivben  érző  meleg,  örül  a  gyermekekkel  örül  az  életnek.

x.x.x.